A Magyar Paedagogia a játékdélutánok életbeléptetéséről írván a következő megjegyzést fűzi a tornatanárok díjazásához: Ez utóbbi intézkedés, bármilyen természetes, mégis megérdemli, hogy különösen kiemeltessék, mint kedvező fordulat az intézők fölfogásában.

Természetes, mert állandó kötelezettséggel, munkával és felelősséggel járó foglalkozást vagy javadalmazni kell, vagy pedig le kell mondani arról, hogy a kötelezettség, a felelősség, a munka megkövetelhető legyen s akkor sárba esett az egész terv; kedvező a fordulat, mert az ilyen ingyen munkát, a mit még Chinában sem ismernek, eddig nagyon sürün megkivánták a magyar tanítóságtól.

Valamelyik nemzetgazdának, a kinek bőven jut a kényelmes tervek kovácsolására, eszébe jut valami, a mit meg lehetne csinálni. Ki csinálja meg? Ki más mint a tanító! Tőle várja a haza, hogy megtanítsa a népet méhészkedni, selyembogarat tenyészteni, kosarat kötni, pióczát fogdosni, stb. A jutalmat érte megadja először: a kellemes nemzetgazdászati öntudat, másodszor: maga a foglalkozás, mert hiszen annak révén a tanítónak is lesz méze, selyme, kosara és pióczája.

Sőt van a magyar államnak egész intézménye, mely teljesen az ingyen munka nemes elvére van építve; ez a képezdei tanárképzés, tehát nem is valamilyen nagy jelentőségű ügy. Az ezt végző tanfolyamon működő tanárok 12 év óta semmi díjazásban nem részesültek, s a mikor a jelen iskolai év elején a kormány ezt a tanfolyamot ujra szervezte, az uj szervezet is megtartotta az ingyen munka előkelő elvét.

Meg kell azonban vallani, hogy a kormány épp oly kevéssé törődik ezen tanfolyam munkájának eredményével, mint a milyen kevéssé díjazza azt. S az épen az ingyen munka karaktere, hogy sem az, a ki követeli, sem az, a kitől követelik, nem veszi komolyan. A játékdélutánok vezetőinek díjazása arra vall, hogy a játék meghonositásának tervét komolyan veszik.