A boer háború és a nemzetközi gazdasági érdekek

1900 | Február

Az összes angol hirlapok – egy-két szabadelvü lap kivételével – nagy szenvedélyességgel követelik a két boer köztársaság teljes meghóditását és bekebelezését. E felfogásban osztozik a kormány is, mert noha már mintegy 200 000 ember van Dél-Afrikában, a hadügyminiszter a parlamentben bejelentette, hogy márczius hó folyamán összesen 39 hajó fog utnak indulni Dél-Afrika felé 38 800 emberrel, s azután még 17 800 ember követi. Az angol birodalom óriási nagy ereje valószinüleg elvégre is győzni fog. Csak az menthetné meg a köztársaságokat, ha az európai hatalmak beavatkoznának érdekükben. Erre azonban semmi kilátás sincs.

A német kormány az angolok iránt jóakaró semlegességet tanusit, bár az egész német közvélemény a boerokkal tart. Németország ellenére Francziaország sem akar a boerok érdekében erélyesen fellépni, s ettől tartózkodik Oroszország is.

A mi Oroszországot illeti, semmi hitelt sem lehet adni azoknak az idönként felmerülő hireszteléseknek, mintha a czárnak szándéka volna közbelépni a béke közvetitése érdekében. Ellenkezőleg az orosz érdek éppen az, hogy a háboru minél tovább huzódjék, minél több áldozatra kényszeritse Angliát délafrikai uralmának fentartása érdekében. Mert minél több erőt emészt fel Dél-Afrikában, hol az orosz érdekkel nem ütközik, annál inkább erősödik Oroszország tulsulya Ázsiában. Már ismételve megemlékeztünk arról, hogy az angol befolyás majdnem egészen kiszorult Perzsiából, hol előbb uralkodó volt s helyet engedett az orosz befolyásnak, mely egész Perzsiát hatalmába keritette az által, hogy az oroszok 22 millió rubelt adtak kölcsön a perzsa sahnak és megkapták ennek fejében a perzsa vámok ellenőrzését s az összes perzsa vasutak épitésére az engedélyt.

Oroszország ez idő szerint nem gondol közvetlen hóditásokra sem Afganisztánban, sem Perzsiában. Nem ez volt a czélja a perzsa és afgánisztáni határon, Kuskban való csapatösszevonásainak. E csapatösszpontositások czélja a fentebb emlitett vasutpolitikai nagy vivmányok támogatása volt. S e czélt tökéletesen el is érték. De az orosz tervek nem állapodtak meg Perzsiánál, hanem arra irányulnak, hogy a török birodalomnak a Fekete-tengerrel s a Kaukázusi orosz tartományokkal határos részei is orosz befolyás alá kerüljenek. A konstantinápolyi orosz nagykövet, Sinovief, ez idő szerint erős nyomást gyakorol a szultánra, hogy a Kis-Ázsia északi részeiben épitendő vasutakra orosz vállalkozóknak adja meg az engedélyt. A szultánnak nem nagy kedve van erre, mert jól tudja, hogy a vasutakkal azok a tartományok Oroszország hadászati hatalmi körébe jutnak. De Orosszország nem tágit, mert miután a németek megkapták a Konstantinápolytól Bagdadig vezető nagy vasutat, mindent el akar követni arra, hogy e vasút révén befolyásukat a Fekete-tenger felé is ki ne terjeszszék.

A mostani háboru még messze van befejezésétöl. De politikai értelemben már most meg lehet vonni mérlegét. S ez Anglia hatalmának növekedése Afrikában, Oroszország hatalmának növekedése nemcsak Ázsiában általában, beleértve ebbe a minket kevésbé érdeklő Khinát, hanem különösen Közép- és Elő-Ázsiában, a mi már nem közömbös a mi érdekeink szempontjából.

Megosztás:

Gyémántmezők Dél-Afrikában

Szabó Zoltán

A dél-afrikai gyémánt felfedezése néhány gyereknek köszönhető, akik szívesen játszottak a földről felszedett, csillogó kövekkel. A hihetetlenül gazdag lelőhelyek ezreket vonzottak, és valósággal a földből nőttek ki a városok. Nevezetes gyémántokat is találtak, például a híres Dél Csillagát.

Az Afrika belsejébe törekvő kalandorok és szerencsevadászok között, a kik 1850 után mind nagyobb számmal keresték föl a Fokgyarmattól éjszakra eső tájékot, volt egy John O’Reilly nevű angol. 1867 telén a Griqua-föld nyugati részén Hopetown környékén volt dolga s egy Schalk van Niekerk nevű hollandi farmer tanyáján töltött egy éjszakát. A míg a boer házigazdával és feleségével beszélgetett, figyelni kezdett az előttük játszadozó gyermekekre. A kavicsok egyike, melyet a játékban használtak, különös átlátszó volt.

Ekkortájt kezdték sejteni az emberek, hogy ezek a vidékek nagy kincseket rejtenek magukban, bár hogy gyémánt is legyen itt, arra senki se gondolt. O’Reilly mégis – bár még soha életében csiszolatlan gyémántot nem látott, - egy hirtelen ötlettől megragadva, gyanítani kezdte, hogy hátha gyémánt az, a mivel a gyermekek játszanak. Gyanítását közölte a házigazdával, a ki kinevette s azt mondta, hogy odaadja neki azt a kavicsot, sőt, ha örömére szolgál, odalenn a patak medrében találhat hasonlót eleget. O’Reilly csak az alatt a föltétel alatt fogadta el az ajándékot, hogy ha csakugyan gyémántnak bizonyúl, az árán megosztoznak.

Colesbergbe vitte a követ s hozzáértőkkel megvizsgáltatta. A zsidó kereskedők azt mondták, hogy topáz s nem ér semmit, mások meg azzal gyanították O’Reillyt, és barátját, a boert, hogy csak ez utóbbi földjeinek az értékét akarják fölcsigázni azzal, hogy gyémántbánya-hírüket költik. Csak egy angol orvos ismerte fel a neki megmutatott kőben a gyémántot, a melynek súlya 21 és egynegyed karát s értéke több mint hatezer forint. S ezért az árért vette meg a követ a fokföldi gyarmat akkori kormányzója, Sir Philip Wodehouse. Ezzel el volt döntve a kérdés, hogy a Vál folyó vidékén csakugyan van gyémánt. Van Niekerk egy csapásra hallatlanúl gazdag ember lett s ezrivel tódultak e vidékre a világ minden tájáról a kincsszomjas gyémántkeresők.

Három évig meglehetős kezdetleges módon folyt a gyémántkeresés. A kinek szerencséje volt, kincset talált, mások meg sikertelenűl kotorták deszkára teregetve a folyómeder sarát. A meggazdagodott Van Niekerk egy hottentotta „varázslónál” egy alkalommal meglátott egy nagy darab gyémántot. Megvette tőle 400 font sterlingért. Ez volt a híres „dél csillaga” nevű gyémánt, melynek sulya 83 karat volt, a csiszolás után pedig 46 és egynegyed karatnyi maradt. A legtisztább, vizszinü gyémánt volt ez; a szerencsés hollandus óriási árért, 11 200 font sterlingért adott túl rajta.

Mások meg a bennszülöttek kunyhóinak sár-falaiban találtak gyémánt-darabokat s ebből megbizonyosodott, hogy a száraz talajban, a folyótól bizonyos távolságra kell lenni gyémántnak. Így keletkeztek a nagyszámú száraz bányák azokon a helyeken, a hol most több nagy telep és város áll, így Du Toits Pan, De Beers, Kimberley, Bullfontein, Premier Mine, stb. A két utóbbi gyémántmezőt 1870-ben és 1871-ben födözték fel, mintegy tizenkét mérföldnyire a Vál folyótól keletre, egy De Beer nevű, hugenotta eredetű boer birtokán. Ez, mint afféle régi szabású földmívelő, nagy haraggal igyekezett távol tartani földjeiről a gyémántkeresőket, de mikor belátta, hogy hiába küzd ellenük, kiadta nekik bérbe a földjeit igen tekintélyes összegekért.

Hihetetlenül rövid idő alatt falvak, városok keletkeztek a gyémántbányák körűl, tele kincsekre sóvárgó, mindenfelől összecsődült kalandorokkal, a kik ép oly könnyen szórták a pénzt, mint a hogy hozzá jutottak. Pedig az ottani élet sok nélkülözéssel jár, mert egész Dél-Afrikának ez a legszárazabb vidéke. Sivatag, pusztaság mindenfelé, sehol egy domb, egy fa vagy gyepes hely. A Válon kívül, mely tizennégy mértföldnyire esik Kimberleytől, nincs folyóvíz messze vidéken. Az éghajlat száraz, egészséges, de sok kellemetlenséget okoz az örökös nagy por. Gyors és nagyszabású átalakúlás kezdődött a gyémánt fölfedezésével egész Dél-Afrikában. A régi brazíliai, indiai és borneói gyémántbányák elvesztették egykori jelentőségüket, nagy részüket ma már nem is mivelik. Húsz év alatt, 1868-tól 1888-ig, a mikor a bányák termelése elérte legnagyobb fokát, a délafrikai nyers gyémánt kivitele 3.841.837 karatra rúgott s ma is még – bár újabban némi hanyatlás állott be – óriási nagy.

A gyémántbányászat nagy fejlődést hozott Dél-Afrikára: az eddig csak tengődő gyarmatok föléledtek, virágzásnak indúltak, benépesedtek. A pénzforgalom, ipar, kereskedés nagy méreteket öltött, az általános vagyonosság nőttön nőtt s mindenfelől erős kultúra nyomai tűntek föl. Az idők folyamán a gyémántbányászat módja is nagyot változott. A mint a gödröket mind mélyebre ásták, nem lehetett többé a kiásott földet puttonban vagy taligán kihozni belőlük, hogy aztán deszkára teregessék s kiválogassák a gyémántot. A régi kezdetleges eszközöket gépek váltották föl, rendszeres aknákban kezdtek dolgozni és a bennszülött munkások egész hadserege talált a bányákban foglalkozást fehér felügyelők vezetése alatt.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!