A tornareform megindításával egyik többször hangoztatott elv volt, hogy a tanulók már az iskolában némi katonai képzettséget nyerjenek.

Azonban a túlzástól már akkor tartózkodtunk, és a franczia zászlóaljak nem is utánoztattak nálunk, bár a katonai pontos menetelés, a szakaszképzés gyakorlása azóta jobban gyakoroltatnak. Felmerült a tornareform vitáiban a tanulóknak a czéllövésben való gyakorlása is, de a dolog sem nem vitatattatott meg eléggé, sem nem történt azóta e tárgyban semmi sem.

Most, hogy a boerok oly pontossággal lövik ellenségeiket, felmerült a napilapokban az az eszme, hogy nem lehetne-e a tanulókat és a falu legényeit a czéllövésben sportszerűleg, mulatság gyanánt gyakoroltatni. – Mindenesetre lehetne, jó is volna, csak a dolog kivihetősége nehéz.

A tanulóknak legelső sorban a mai és bizonynyal még a messze jövő tanítási módja mellett is alig marad idejük a rájuk nézve sokkal fontosabb testerősítő gyakorlatokra. – Hisz oly hosszú és nehéz küzdelembe került, míg a játékdélutánt valósulni látjuk, hogy nem remélhetjük a czéllövésre szükséges idő kiszoríthatását.

Elvileg azonban semmi kifogásunk sem volna, hogy a felsőbb osztályok tanulói tanári felügyelet mellett a czéllövést gyakorolják, ha erre a hadügyminisztérium helyet, fegyvert és töltényt adna. Azt is biztosan remélhetjük, hogy a tanulóság az ily czéllövési gyakorlatokra tömegesen és kedvvel menne ki, és hogy a gyakorlatoknak a nemzet haderejére jó hatása volna.

Ugyde a középiskolai tanulóság nagy része nem puskával fogja hazáját szolgálni, hanem tiszti karddal, meg a hadsereg katonáinak nagyon kis százalékát kapja a középiskolákból, hanem a nép fiaiból. Igy hát a czéllövés gyakorlása nemzeti fontosságuvá csak ugy válhatnék, ha a faluk legénysége és a városok iparos ifjai kapnák béke időben kezükbe a Manlichert.

Hogy mint volna megvalósítható e dolog, azt nem e kis lap feladata fejtegetni, de annyit bátran mondhatunk, hogy az ezen ügyre fordított gond és költség nem csak hadseregünk harczképességét emelné, de népünknek józanságát, önérzetét is nagyban fokozná.

Gondoljuk csak el, hogy mily nemes szórakozás volna a korcsmázás helyett a legénység számára a czéllövés gyakorlása; mint találnák kedvüket az iparos ifjak e férfias és most nálunk csak urak által hozzáférhető mulatságban. – Aztán azt se feledjük el, hogy a czéllövés olya nehéz mesterség, hogy három év mulva is csak kevés katona tud jól lőni, és ugyancsak sokat nyerne vele a katonaság, ha az ifjak szolgálati éveik előtt és után is gyakorolhatnák magukat czéllövésben.

A középiskolákban a czéllövés gyakorlása, ha a tanulóknak idejük volna rá, nem ütköznék nehézségbe, mert hol középiskola van, ott rendesen katonai czéllövő is van, és csak a fegyverek használatát kellene megengedni és pár altisztet bocsátani az iskolák rendelkezésére. – De e dolog ugy is megoldható lenne, ha a városi lövöldéknél próbálkoznának az iskolák időt és fegyvert kapni.

Mindenesetre azonban annyit meg kell tenni, hogy az egyetemi ifjuság vehesse gyakorlatai közé a czéllövést. – Itt most épen némi fellendülés tapasztalható a sport iránt, és a czéllövést a különben ügyetlenebb ifjúság is kedvvel űzné. De mit sem érne, ha csak az egyetemi egyletek tagjai vennének részt e gyakorlatokban, hanem azt általánossá kellene tenni.

A czéllövés volna talán a legalkalmasabb gyakorlat nagyobb tömegek egybegyűjtésére. – Ezután majd a más gyakorlatok is inkább elterjednének és lassanként kivonhatók lesznek a tanulók a kávéházakból a szabad mezőre.